A Torontói Közkönyvtár: a tudás kincsesháza

1978 egyik péntek estéjén egy Dan Yashinsky nevű fiatal mesemondó zenei blokkok között lépett fel egy kis kávézóban Toronto Kensington Market negyedében. A zenészek, akiknek utána kellett volna jönniük, nem jelentek meg, és Yashinskyt visszatolták a színpadra, hogy egyedül töltse ki az egész estét, semmi mással, csak fejből mesélt történetekkel. Olyan jól sikerült, hogy a következő pénteken újra megcsinálta, és az azutánin is. Majdnem ötven évvel később az emberek még mindig minden egyes pénteken összegyűlnek, hogy hangosan meséljenek, és a hagyomány összefonódott a világ legnagyobb fiókkönyvtár-hálózatának életével.

A Föld legforgalmasabb könyvtárhálózata

A Torontói Közkönyvtár nem minden mérce szerint a legnagyobb, de a legfontosabb szerint, vagyis hogy a lakosság mennyire használja ténylegesen, az élen áll. 2023-ban az egy főre jutó kölcsönzés átlagosan magasabb volt, mint a bolygó bármely más közkönyvtári rendszerében, így ez a világ legforgalmasabb fiókkönyvtárakra épülő hálózata.

Ez az utolsó szám a legmeglepőbb. Egy ekkora és ennyire sokszínű városban öt lakosból négy használja a könyvtárat, mégpedig minden jövedelmi szinten. Kevés intézmény éri el ilyen egyenletesen a lakosság ekkora részét. 2022-ben a rendszer teljesen eltörölte a késedelmi díjakat, azzal az indoklással, hogy a bírság olyan akadály, amely azokat sújtja legjobban, akik a legkevésbé engedhetik meg maguknak, és a visszahozott könyvek száma nem csökkent, hanem nőtt.

Egy munkás-olvasóteremtől száz fiókkönyvtárig

A rendszer nem nagyszabású városi tervként indult. Gyökerei 1830-ig, a Torontói Mesteremberek Intézetéig nyúlnak vissza, egy olyan tagsági olvasóteremig, amilyenek a 19. században terjedtek el, hogy a dolgozó emberek olyan könyvekhez és előadásokhoz jussanak, amelyekhez másképp nem férhettek hozzá. Ebből a szerény olvasóteremből 1884-ben ingyenes közkönyvtár lett, amely aztán, magába olvasztva a később a mai Torontóvá egyesült kerületek könyvtárait, a mai százfiókos hálózattá nőtt.

Ez az eredet ma is számít. Egy munkás-olvasóteremből épült könyvtár a génjeiben hordoz egy gondolatot: hogy a tudás mindenkié, nem csak azoké, akik meg tudják fizetni. Ez a gondolat ma is látszik egy olyan rendszerben, amelynek gyűjteménye több mint negyven nyelven szolgál egy bevándorlók által épített várost.

Sokkal több, mint a könyvek helye

Ha ma belépsz egy torontói fiókkönyvtárba, a könyvek csak a kezdetet jelentik. A rendszer ugyanazt a meglepően sokféle tárgyat kölcsönzi, amelyet ma már mindenhol kínálnak a könyvtárak, és saját szakosított terekkel egészíti ki: alkotóműhelyekkel 3D-nyomtatókkal és hangstúdió-felszereléssel, neurodivergens látogatóknak tervezett érzékszobákkal, ingyenes technológiai hozzáféréssel azoknak, akik a digitális szakadék rossz oldalán állnak. Hogy egy mai olvasójegy mi mindenhez nyit utat, arról az olvasójegy sokféle hasznáról szóló kísérőcikk ír; Toronto ennek az egyik legteljesebb megvalósulása.

A péntek este, amely soha nem ért véget

Torontót nemcsak a könyvtára mérete teszi különlegessé, hanem a mesemondó kultúra is, amely mellette nőtt fel. 1979 tavaszán, egy évvel azután a véletlen első este után, Dan Yashinsky és néhány társa, Celia Lottridge, Alice Kane, Joan Bodger és mások megszervezték az első torontói mesemondó fesztivált, és mesemondó iskolát alapítottak. Mindez ugyanabból a gyökérből nőtt: emberek egy szobában, hangosan mesélnek, forgatókönyv nélkül.

A pénteki összejövetelek 1001 péntek esti mesélés (1001 Friday Nights of Storytelling) néven váltak ismertté, és 1978 óta minden héten megtartják őket, jégviharokon, kormányváltásokon és egy járványon át, amely rövid időre videóhívásokra szorította őket. Ez Észak-Amerika legrégebben működő nyitott mesemondó estje. A forma egyszerű, az egyetlen szabály pedig szigorú: olvasni tilos. A mesélők népmesékkel, tündérmesékkel, balladákkal, mítoszokkal és saját életük történeteivel érkeznek, és fejből mondják el őket, ahogy a történeteket évezredeken át hordozták, mielőtt bárki leírta volna őket. A sorozat a város nemzetközi mesemondó fesztiválja keretében a Torontói Központi Könyvtár színpadán is fellépett: az élő szájhagyomány találkozott az írott hagyomány nagy archívumával.

Miért fontos egy városnak egy nagy könyvtár?

Könnyű magától értetődőnek venni egy ilyen könyvtárhálózatot, ahogy a tiszta vizet is. Mindkettő csendes közjó, amelyet egy társadalom csak akkor vesz észre, ha veszélybe kerül. Egy könyvtár, amelyet öt lakosból négy használ, olyasmit tesz, amit egy könyvesbolt, egy iskola és egy közösségi ház mind csak részben: mindenki előtt nyitott hely, amely semmit sem kér, ahol egy gyerek felfedezheti az olvasást, egy újonnan érkezett megvetheti a lábát, egy felnőtt pedig egész életében tanulhat.

A mellette élő mesemondó hagyomány emlékeztet arra, miről szól végső soron az egész könyvtár. A tízmillió katalogizált tétel, a 3D-nyomtatók és a digitális kölcsönzések alatt a könyvtár azért létezik, hogy történeteket és tudást vigyen egyik embertől a másikig. Pontosan ezt teszi egy péntek este egy gyülekezeti teremben ülő kör is, mindenféle technológia nélkül.

Mit jelent ez a mindennapokban?

Használd ki teljesen a közeledben lévő nagy rendszert. Akár Torontóban élsz, akár nem, jó eséllyel van elérhető közelségben egy könyvtárhálózat, amely sokkal többet kínál, mint amennyit most igénybe veszel. A legnagyobbak gyakran bárkinek adnak olvasójegyet, aki a környéken él, dolgozik vagy tanul.

Vidd el a gyereket egy mesefoglalkozásra, ne csak kölcsönözni. Más élmény meghallgatni egy történetet egy szobában, tele más figyelő gyerekekkel, mint otthon felolvasást hallgatni, és sok gyerek itt érzi meg először, milyen erővel húz magával egy hangosan elmondott mese.

Keress mesemondó estet, bárhol is élsz. A torontói működik a legrégebben, de az élő mesemondás sok városban újjáéledt, Magyarországon is. Egy fejből mesélt történetekkel teli este, képernyő nélkül, ritkább és gazdagabb élmény, mint amilyennek hangzik.

Tekintsd a könyvtárat olyan közösségi infrastruktúrának, amelyet érdemes megvédeni. Az ilyen rendszerek azért maradnak fenn, mert a közösségek értékelik és finanszírozzák őket. Ha használod a könyvtáradat, és hangosan kimondod, hogy fontos, azzal te is hozzájárulsz, hogy ott legyen a következő gyereknek, akinek szüksége van rá.

Mesélj el te is egy történetet fejből. Azoknak a péntek estéknek az egyetlen szabályát, hogy olvasni tilos, érdemes a saját asztalodnál is kipróbálni. Egy történet, amelyet könyv nélkül el tudsz mesélni, valóban a tiéd, és olyan ajándék, amelyet közvetlenül adhatsz egy gyerek kezébe.