Mi rejtőzik a jól ismert mesék mögött?

Képzelj el egy szobát a német vidéken 1810 körül. Egy asszony mesél egy fiatalembernek, aki lejegyzi, amit mond. Az ő változatában Hófehérke halálát a saját édesanyja akarja. Raponc észreveszi, hogy szűk lett a ruhája a hasán, és nem érti, miért. Hamupipőke mostohanővérei késsel vágnak a saját lábukba, hogy belepréseljék a cipőbe. Ez egyáltalán nem gyerekmese, és nem is annak szánták.

A mesék sokkal régebbiek, mint a könyvek, amelyek híressé tették őket

A folkloristák sokáig azt feltételezték, hogy a legtöbb mesét nem sokkal a születése után írták le, vagyis csak néhány száz évesek. 2016 januárjában ez a feltevés komoly csapást kapott.

Sara Graça da Silva, a Lisszaboni Új Egyetem folkloristája és Jamshid Tehrani, a Durhami Egyetem antropológusa a Royal Society Open Science folyóiratban közölt egy tanulmányt, amely a biológiától kölcsönzött egy eszközt. A filogenetikai elemzés a tulajdonságok összevetésével rekonstruálja a fajok családfáját. Ők az Aarne–Thompson–Uther-katalógus, vagyis a folkloristák által világszerte használt mesetípus-jegyzék tündérmesei kategóriájának 275 mesetípusára alkalmazták.

A kovács és az ördög az, amelyben a kutatók a legbiztosabbak voltak. Egy kovács eladja a lelkét azért a képességért, hogy bármely két tárgyat össze tudjon forrasztani, aztán ezzel a képességgel odaszegezi az ördögöt, és így mégis megtartja a lelkét. A formát talán a Faustból ismered. Ha a becslés helytálló, az emberek már akkor mesélték ezt a történetet, amikor még senki sem beszélt görögül, latinul vagy szanszkritul.

Az eredményt vitatják, ahogy kell is. John Lindow, a Berkeley folkloristája rámutatott, hogy az indoeurópai alapnyelvben talán nem is volt szó a kovácsra, ami gyengítené azt az állítást, hogy egy kovácsról szóló mese ilyen messzire nyúlik vissza. Tehrani vitatkozott vele. A vita nem zárult le. Annyi mondható, hogy a módszer ígéretes, és a legrégebbi dátumok a legkevésbé biztosak.

Hamupipőke nyolcszáz évvel azelőtt volt kínai, hogy francia lett volna

A legtöbbek által ismert változat Charles Perrault-tól (1697) vagy a Grimm testvérektől (1812) származik. Mindkettő viszonylag késői.

A 9. században a Tang-dinasztia hivatalnoka és írója, Tuan Cseng-si összeállított egy furcsa történetekből álló gyűjteményt Jou-jang cza-cu címmel. Az egyik egy Je Hszien nevű lányról szól, akinek meghal az apja, a mostohája pedig mély tavakból hordatja vele a vizet, és veszélyes magaslatokról a tűzifát.

Olyan szép ruhát kér, amelyben elmehet egy ünnepségre. Hazasietve elveszíti az egyik papucsát. Egy közeli szigetkirályság királya megtalálja, megkeresi a lábat, amelyre illik, és feleségül veszi. Ez Hamupipőke, a szabványos besorolásban ATU 510A, nagyjából nyolcszáz évvel Perrault és kilencszáz évvel a Grimmek előtt.

Az utazás iránya vitatott. Jang Hszien-ji fordító épp a fordítottja mellett érvelt: hogy a történet a déli tengerek felől érkezett Kínába. Megjegyezte, hogy Tuan Cseng-si adatközlője a mai Nanning vidékéről származott, és felvetette, hogy a Je Hszien név a hamut jelentő német Aschen szóval rokon átírás lehet. Más kutatók nem értenek egyet. Azt viszont senki sem vitatja, hogy a legrégebbi írott Hamupipőke, amelyet ismerünk, kínai.

Ennek a mesének Európában, Ázsiában és Afrikában százával vannak változatai. A tűzhely mellett ülő lány nem európai találmány.

E történetek közül sokat egyáltalán nem gyerekeknek szántak

Az a feltevés, hogy a népmese gyerekmese, újkeletű és nagyrészt európai szokás. A világ nagy részén a hagyományos elbeszélés olyan munkát végzett, amelynek semmi köze nem volt a lefekvéshez.

A nyugat- és közép-afrikai hagyományokban egy egész műfaj épül a vitára. William Bascom antropológus 1975-ben 168 ilyen mesét gyűjtött össze African Dilemma Tales (Afrikai dilemmamesék) című könyvében a hauszák, a jorubák, a kpellék, a bambarák, a mongók, a limbák, a nupék, a temnék és sok más nép köréből.

Egy példa: egy férfi kenuja felborul a folyó közepén, és ott van a vízben a húgával, a feleségével és az anyósával. A három nő közül egyik sem tud úszni. Melyiküket menti meg? Egy bétéktől lejegyzett változat hangosan mérlegeli. Ha a húgodat mented meg, és hagyod megfulladni a feleségedet, újra ki kell fizetned a menyasszonyváltságot. Ha a feleségedet mented meg, és cserben hagyod a húgodat, a szüleid soha nem hagyják, hogy ezt elfelejtsd.

Ezek nem lezárt történetek, hanem olyan eszközök, amelyek arra tanítanak, hogyan gondolkodjunk nyilvánosan a kötelezettségekről, és hogyan érveljünk úgy, hogy közben ne veszítsük el a hallgatóságot.

Anansi, a griotok és a történet mint tulajdon

A ghánai akanoknál Anansi, a furfangos pók egy egész mesekincsnek adja a nevét: ezek az anansesem, a póktörténetek. A legismertebb mesében a világ összes története Nyaméé, az ég istenéé, és Anansinak meg kell vásárolnia őket: el kell hoznia Onini pitont, Osebo leopárdot, egy darázsfészket és egy erdei szellemet. Nem erővel, hanem csellel teszi meg, és a történetek emberi kézbe kerülnek.

Gondold végig, miről szól valójában ez a mese. A történetek tulajdonként jelennek meg: egy isten birtokolja őket, nagy áron lehet megszerezni, aztán mindenki számára szabaddá válnak. Ez egy történet arról, kié a történetmesélés, olyan emberek elmondásában, akik komolyan vették a kérdést.

Északabbra Nyugat-Afrika griotjai, nők és férfiak egyaránt, örökletes felelősséget hordoztak a családfákért, a történelemért és Szundiata eposzáért, aki a 13. században megalapította a Mali Birodalmat. Ez előadásban fenntartott politikai és jogi archívum, közelebb áll egy országos levéltárhoz, mint a gyerekszobához.

Amikor akanokat hurcoltak el a Karib-térségbe és Amerikába, Anansi velük ment, és végül Nyúl testvérként bukkant fel. Ilyen körülmények között a furfangos figura más töltetet hordozott: hasznos történet arról mesélni, hogyan jár túl egy kicsi, gyenge teremtmény egy hatalmas eszén, ha téged valaki birtokol. Bascom amellett érvelt, hogy az afroamerikai népmesék afrikai forrásokban gyökereznek, és nem egyszerűen Európából kölcsönözték őket.

A Csendes-óceán: történetek, amelyek földet, törvényt és leszármazást őriznek

A hawaii moʻolelo szó a moʻo (sorozat, egymásutániság) és az ʻōlelo (beszélt nyelv) szóból épül: a beszélt nyelv egymásutánisága. Ezeket az elbeszéléseket egy főnök udvarában képzett szónokok adták elő ünnepélyesen, kötetlenül pedig bárhol.

Azért nehéz lefordítani őket, mert ott van bennük a kaona, a rétegzett vagy rejtett jelentés. Egyetlen ének egyszerre három, négy vagy öt olvasatot is hordozhat, és hogy melyiket hallod, az attól függ, mit tudsz már. Egy hawaii közmondás egyenesen kimondja, mi a tét: a szóban élet van, a szóban halál van.

A kaona később a túlélés eszközévé vált. Miután 1896-ban betiltották a hawaii nyelvű oktatást az iskolákban, nemzedékek szakadtak el azoktól az elbeszélésektől, amelyeket sosem fordítottak le angolra, a rétegzett jelentés pedig lehetővé tette, hogy az emberek mindenki füle hallatára hordozzák a tiltott tudást.

Aotearoában, vagyis Új-Zélandon a maori whakapapa családfát jelent; a papa, sík felület szóból ered, azzal az értelemmel, hogy a nemzedékeket rétegekben rakják egymásra. A leszármazást és a nemzedékeken átívelő kapcsolatokat rögzíti, és gyakorlati munkát végez: rokonságot állapít meg csoportok között, és megalapozza a földhöz való jogot. Egy elmondott családfa jogi eszköz.

Mindezek mellett az az elképzelés, hogy a hagyományos történet csupán valami megnyugtató dolog, amit egy gyereknek mesélünk, egy nagyon tág gyakorlat szűk olvasatának tűnik. Ezek az elbeszélések bírákat képeztek, földtulajdont igazoltak, dinasztiákat őriztek meg, és elrejtették, amit nem lehetett hangosan kimondani.

Mit tettek valójában a Grimm testvérek?

Jacob és Wilhelm Grimm 1812. december 20-án adta ki a Kinder- und Hausmärchen (Gyermek- és családi mesék) című gyűjteményt 86 mesével, majd 1815-ben további 70-nel. Népi anyagot gyűjtő filológusok voltak, és tudományos előszavakat és jegyzeteket is mellékeltek. Az első kiadást éppen azért bírálták, mert a címe ellenére nem tartották gyerekeknek valónak.

Hat további kiadás következett, egészen az 1857-es hetedikig, amely nagyjából 200 mesére bővült, és ez lett az a változat, amelyet több mint 120 nyelvre fordítottak le. E kiadások során, többnyire Wilhelm keze nyomán, a gyűjtemény folyamatosan átalakult.

Jack Zipes, aki elsőként fordította le angolra a teljes 1812-es és 1815-ös köteteket, úgy véli, az anyából azért lett mostoha, mert a Grimmek szentnek tartották az anyaságot, és egy társadalmi okot is megemlít: sok nő halt meg szülésben, és gyakori volt, hogy az özvegy egy jóval fiatalabb nőt vett feleségül, így a neheztelő mostoha ismerős alak volt, nem kitaláció.

A meséket az egyik irányban megszelídítették, a másikban kiélezték. A szexualitás ki, a gonoszokkal szembeni kegyetlenség be. Ebből a párosításból látszik, hogy ezek a változtatások egy bizonyos közönségnek és a 19. század bizonyos szorongásainak szóltak, és kevés közük volt bármiféle semleges megtisztításhoz.

Miért érdemes ismerni a régebbi változatokat?

Ha egy mesét a gyűjtéskori formájához közelebb olvasol, olyasmit kapsz, amit a csiszolt változat nem tud adni:

• Nyersebb, furcsább és testibb nyelvet.
• Következményeket, amelyek valóban hatnak, és nem söprik őket félre.
• Jelképeket, amelyeket a későbbi szerkesztők lecsiszoltak.
• Világosabb képet arról, miért érte meg évszázadokon át újra elmondani a történetet.

A sötét erdő, a bezárt szoba, a lehetetlen feladat, a szülő, aki nem tud megvédeni: ezek nem díszletek. Olyan élmények formái, amelyekkel előbb-utóbb mindenki találkozik. A gyerekek akkor is erősen reagálnak rájuk, ha nem tudják megmagyarázni, miért, mert a mese tartályt ad a gyerek kezébe a félelemhez, és egy utat, amely kivezet belőle.

Olvassátok együtt ma is

Mindez nem amellett szól, hogy egy ötévesnek az 1812-es kiadást adjuk a kezébe, hanem amellett, hogy vegyük komolyan a történeteket. Válassz a gyerek korához illő kiadást, aztán beszélgessetek arról, ami történik, ahelyett hogy átsietnétek rajta. Kérdezd meg, ő mit tett volna. Kérdezd meg, szerinte a szereplő miért döntött másképp.

Ezek a mesék azért maradtak fenn évezredekig, mert annyira tisztelik a gyerekeket, hogy elmondják nekik az igazat a nehézségekről, aztán megmutatják nekik, hogyan jut át rajtuk valaki. Ha együtt olvassátok őket, ezt tiszteletben tartjátok, és az utána következő beszélgetésben rejlik az érték nagyobbik része.