Hogyan bővítsük a szókincsünket bármilyen szinten?

Valahol ma este egy négyéves meghallja majd a megrökönyödött szót. Abban a házban senki sem mondja ki reggelinél. Nem kerül elő az autóban, a játszótéren, és egyetlen képernyőn sem. Egy képeskönyv az egyetlen hely, ahol ez a gyerek találkozhat vele – és ebben az egy mondatban benne van a cikk lényege.

Hol laknak valójában a ritka szavak?

1988-ban Donald Hayes és Margaret Ahrens ritka szavakra vadászott. A hétköznapi élet legkülönbözőbb területeiről vettek nyelvi mintát – egymással beszélgető gyerekek, egymással beszélgető felnőttek, gyerekeknek szóló tévéműsorok, felnőtteknek szóló főműsoridős tévé és gyerekkönyvek –, majd megszámolták, milyen sűrűn fordulnak elő bennük ritka szavak.

A nyomtatott szöveg nyert. A televízió majdnem az utolsó lett.

Egy pontosítás, mert ezt az eredményt gyakran eltúlozzák. Az óvodásoknak szóló képeskönyvek nagyjából egy szinten voltak a házastársukkal beszélgető diplomásokkal, így a pontos állítás az, hogy a könyvek felérnek a leggazdagabb beszélgetéssel, amelyet egy gyerek valószínűleg hall, és bőven felülmúlnak mindent, aminek képernyője van.

Az ok egyszerű. A beszédhez nem kell sok szó, hiszen ott a hanghordozás, a gesztusok, a közös tér, és rá is mutathatunk a tárgyra. Az írásnak ezek közül semmi sem adatik meg. Az író, aki nem tud rámutatni semmire, kénytelen a pontos szót választani – ezért lakik a megrökönyödött a könyvekben, a zavart pedig a konyhában.

Hogyan tanulunk meg egy szót, és milyen lassan?

William Nagy, Richard Anderson és Patricia Herman végezte azokat a vizsgálatokat, amelyeket mindenki idéz. Az egyikben 352 harmadikos, ötödikes és hetedikes gyerek olvasott részleteket a saját tankönyveiből, majd hat nappal később felmérték, mennyire ismerik a szövegekben szereplő nehéz szavakat. Minden évfolyamon és minden képességszinten megbízhatóan megjelent egy kis fejlődés.

A kulcsszó a „kis”. Ha egy történetben egyszer találkozol egy új szóval, legjobb esetben is csak egy töredéke marad meg, és Swanborn és de Glopper metaanalízise megerősítette, hogy egyetlen találkozás csak csekély eredményt hoz. A kutatók általában úgy számolnak, hogy egy szóval nyolc-tizenkét alkalommal kell találkozni, mire igazán a miénk lesz.

Ez azt is megmagyarázza, miért nő magától a különbség. Aki könnyen olvas, többet olvas, több szóval találkozik, többet ért a következő könyvből, és megint többet olvas. Akinek nehezen megy, kevesebbet olvas, és senkinek sem kell semmit rosszul csinálnia ahhoz, hogy a távolság köztük évről évre nőjön.

Mi történik egy kétnyelvű családban?

Ez az a rész, amely a legtöbb fölösleges aggodalmat okozza, ezért a legvilágosabb magyarázatot érdemli.

A kétnyelvű gyerekek egy-egy nyelvükön végzett szókincstesztben általában alacsonyabb pontszámot érnek el, mint az egynyelvűek, és gyakran mindkét nyelvükön. Ezt többször is kimérték, és teljesen várható. Gyakran félre is értelmezik.

A kétnyelvű gyerek szókincse megoszlik. A szavakat ott tanulja meg, ahol használja őket. A konyhai szavak a konyha nyelvéhez kötődnek, az iskolaiak az iskola nyelvéhez, így a gyereknek sok olyan fogalma lesz, amelyet a kutatók egyszeresnek (singlet) neveznek: ezeket csak az egyik nyelvén ismeri.

Ezt az utolsó sort érdemes megjegyezni. Ha a kutatók fogalmi alapon pontoznak – vagyis egy fogalmat akkor tekintenek ismertnek, ha a gyerek bármelyik nyelvén ismeri –, a kétnyelvű gyerekek összesített szókincse ugyanakkora vagy nagyobb, mint az egynyelvűeké.

Ennek komoly gyakorlati következménye van. Ha egy kétnyelvű gyereket csak az egyik nyelvén mérnek fel, fennáll a veszélye, hogy olyan nyelvi zavart állapítanak meg nála, amely nincs is, és ezt a téves diagnózist a szakirodalom alaposan dokumentálta. Az a gyerek, aki angolul nem tudja megnevezni a képet, guaraniul, spanyolul vagy magyarul talán azonnal megnevezi.

Egy fontos megjegyzés az iskolára nézve. A hétköznapi beszélgetés szókincse és a tanulmányi munkát hordozó szókincs két különböző dolog, és az első erőssége egyik nyelven sem garantálja a másodikat. Ez amellett szól, hogy a gyerek mindkét nyelven sokat és sokfélét olvasson, nem pedig amellett, hogy az egyiket feladja.

Az előny, amelyről senki sem beszél a spanyol anyanyelvűeknek

És most a jó hír, ami nem is kevés.

Az angolnak két szókincse van. A hétköznapi szavak többnyire germán eredetűek, a választékos és tudományos szavak viszont a latinból jöttek, főleg a franciák közvetítésével. A spanyol ugyanezeket a latin szavakat közvetlenül vette át, és sosem fokozta le őket.

Azok az angol szavak, amelyektől egy tudományos szöveg nehéznek tűnik, nagyon gyakran jelmezbe öltözött hétköznapi spanyol szavak.

Az a spanyol anyanyelvű gyerek, aki angolul olvas természettudományt, a nehéz szavak többségét már ismeri – spanyolul. Ami hiányzik, az a kapcsolat köztük. Senki sem mutatott rá, hogy a comprehend és a comprender ugyanaz a szó, így amikor a gyerek a lapon találkozik a comprehend-del, ismeretlennek ítéli, és vagy elakad rajta, vagy átugorja, miközben a spanyol szó, amely megnyitná, kihasználatlanul hever.

Nagy, García, Durgunoğlu és Hancin-Bhatt kétnyelvű diákokkal vizsgálta ezt, és azt találták, hogy akik felismerték a rokon szavakat, jobban megértették az angol ismeretterjesztő szövegeket, és hogy a jobb olvasók sokkal többet támaszkodtak a rokon szavakra, mint a gyengébbek. A rokon szavak felismerése tanítható, és a célzott tanítás megbízhatóan fejleszti.

Két dolgot érdemes elmondani a gyereknek. A rokon szavak írásban jobban hasonlítanak egymásra, mint kiejtve, ezért a kapcsolatot könnyebb a lapon észrevenni, mint fülre. Néhány közülük csapda is: az embarazada azt jelenti, terhes, nem azt, hogy zavarban van (embarrassed), a librería pedig könyvesbolt, nem könyvtár (library).

Próbáld ki egyszer: nyiss ki egy kétnyelvű gyerekkel bármilyen iskolai természettudományos oldalt, és kérd meg, hogy keressen spanyolra hasonlító szavakat. Ha már hatot talált, nem fogja abbahagyni.

A másik szokás, amely előrejelzi a szókincset

A mennyiség mellett egy készség újra meg újra felbukkan a kutatásokban: annak észrevétele, hogy a szavak részekből állnak.

Az a gyerek, aki érti, hogy az angol un megfordítja a jelentést, hogy a pre azt jelenti, „előtte”, hogy a bio élet, a graph pedig írás, már nem egyenként tanulja a szavakat, hanem azt, hogyan épülnek fel. Ez a morfológiai tudatosság önmagában is előrejelzi a szövegértést, függetlenül attól, hány szót ismer már a gyerek, és éppen ez teszi láthatóvá a rokon szavakat.

Más nyelvek nyilvánvalóvá teszik azt, amit az angol elrejt. Az arab a legtöbb szót hárommássalhangzós gyökökből építi: a k-t-b-ből lesz a kataba (írt), a kitáb (könyv), a kátib (író) és a maktaba (könyvtár). A kínai írásjegyeket kapcsol össze: az elektromosság és az agy együtt számítógép, a tűz és a hegy együtt vulkán. A magyar a tőhöz ragasztja a toldalékokat: a ház-ból házaimban lesz, ahol minden elem olyan feladatot lát el, amelyhez az angolnak külön szó kell.

Az angol is így működik, csak elrejti, mert az elemei három különböző nyelvből érkeztek, és már nem látszanak rokonnak.

Mit jelent ez számodra?

• A mennyiség többet ér a nehézségnél. A könnyedén, élvezettel olvasott oldalak többet tesznek, mint a kínkeservesen olvasottak. A mechanizmus az ismételt találkozás, ahhoz pedig mennyiség kell.
• Felolvasás közben ne egyszerűsíts. A szokatlan szó miatt létezik a mondat. Olvasd úgy, ahogy le van írva.
• Magyarázd el öt szóban, aztán olvass tovább. Ha hosszan magyarázol, megtörik a történet varázsa, pedig éppen a történet teszi emlékezetessé a szót.
• Magyarázat helyett mutass a képre. A káosz közepén dermedten álló lény maga a megrökönyödés. A szó egy képpel együtt érkezik.
• Olvassátok újra nyugodtan. A második és a tizedik találkozás között válik a félig ismert szó ismertté.
• Használd te is egy napon belül. Ha előhívjuk a szót, sokkal jobban rögzül, mintha csak felismernénk.
• Kétnyelvű családban olvassatok mindkét nyelven. Ne hagyj el egy nyelvet azért, hogy a másikat erősítsd. Az összesített szókincs számít, és a nyelvek táplálják egymást.
• Tanítsd meg a rokon szavak keresését. Így a vélt hátrányból valódi előny lesz.
• Kövesd a rajongását. A dinoszauruszokért rajongó gyerek észrevétlenül szívja magába a növényevő és a kréta időszak kifejezést, mert érdekli, amit ezek a szavak hordoznak.

Abban a házban senki sem mondja majd ki reggelinél, hogy megrökönyödött. A könyv kimondja ma este, aztán jövő héten újra, és egy nap a gyerek a kutyára fogja használni, mindenki pedig csodálkozik majd, honnan tudja.