1831 szeptemberében, egy keddi estén Philadelphiában nagyjából húsz nő gyűlt össze, és a saját írásaikat egy dobozba tették. Névtelenül, hogy az utána következő bírálat a művet érje, ne a szerzőt. Female Literary Associationnek, azaz Női Irodalmi Egyesületnek nevezték magukat, és az estét rendszerint egyikük, egy Sarah Mapps Douglass nevű tanítónő nyitotta meg egy beszéddel. Szabad fekete nők voltak egy olyan városban, ahol az olvasáshoz, az íráshoz és a nyilvános gyülekezéshez való jogukat nyíltan támadták. Egy hónappal korábban Nat Turner virginiai lázadása az egész országban megkeményítette a hangulatot.

A philadelphiai doboz

Az egyesület olyasmit tett, ami szokatlan volt egy akkori női társaságtól: alapszabályt írt, és elküldte a The Liberatornek, William Lloyd Garrison rabszolgaság-ellenes lapjának, amely még abban a decemberben közölte. A tagok levelei és esszéi a következő években is ott jelentek meg, így ma is olvashatjuk, miről vitatkoztak.

Nem voltak egyedül. Az 1830-as évekre az északi városok afroamerikai lakói között több tucat irodalmi társaság alakult, mindegyik egyszerre olvasókör, vitakör és kölcsönkönyvtár. A philadelphiai Reading Room Society 1828-ban, a Library Company of Colored Persons 1833-ban jött létre. Bostonban 1830 körül már működött az African-American Female Intelligence Society. New Yorkban ott volt a Philomathean Society és egy Ladies Literary Society. 1839-ben Philadelphiában fiatal férfiak egy csoportja társaságot alapított, amelyet hamarosan az athéni szónokról Demosthenian Institute-ra neveztek át, mert a nyilvános beszédet akarták gyakorolni.

Részleges lista egyetlen évtizedből

Szabad feketék irodalmi társaságai az Egyesült Államok északi részén, 1828–1841

Philadelphia: Reading Room Society (1828), Female Literary Association (1831), Library Company of Colored Persons (1833), Demosthenian Institute (1837), Gilbert Lyceum (1841)
Boston: African-American Female Intelligence Society (c. 1830)
New York: Philomathean Society (1830), Ladies Literary Society (1834)
Pittsburgh: Theban Literary Society (1831)

Olyan emberek voltak ezek, akiket kizártak a főiskolákról, az előadótermekből és a legtöbb nyilvános teremből, és erre úgy feleltek, hogy maguk építették fel a saját intézményüket egy nappaliban. Az olvasmány volt az anyag. Az utána következő vita volt maga a tanulás, és az, hogy felálltak és megvédtek egy álláspontot a szomszédaik előtt, felkészítette őket a rabszolgaság eltörléséért és a választójogért végzett munkára, amelyet sokan közülük később végeztek.

A levelező tanfolyam, amelyből Amerika legrégebbi olvasóköre lett

1878 augusztusában, egy New York állam nyugati részén tartott tóparti nyári összejövetelen John Heyl Vincent metodista lelkész négyéves olvasási programot hirdetett azoknak, akik nem mehettek egyetemre. Chautauqua Literary and Scientific Circle volt a neve. A tagok évente négy-öt előírt könyvet olvastak el, vizsgáztak, és négy év után egy ünnepségen zászló mögött vonultak fel, hogy átvegyék az oklevelüket.

Az első évben több mint 8400-an jelentkeztek. 1882-ben közülük 1718-an végeztek. A tagokat arra biztatták, hogy alakítsanak helyi olvasóköröket, így megoszthatták a könyvek árát, és tarthatták egymásban a lelket – ezek a körök aztán az egész országban elterjedtek. 1891-re a résztvevők száma elérte a 180 000-et, az 1920-as évekre túllépte a 300 000-et. Az első két évtizedben mintegy 10 000 kör alakult, negyedük 500 lakosnál kisebb falvakban.

Képzeld el a konyhát

Február van egy háromszáz lelkes falusi településen. Hat asszony ül a konyhaasztal körül ugyanazzal a könyvvel, amelyet közösen vettek, mert egyikük sem engedhetett meg magának egyedül egy példányt. Egyikük sem fog soha belülről látni egyetemet. Tavasszal mindegyikük vizsgázni fog belőle, és egyikük elutazik New York államba, hogy átvonuljon egy kapun, és átvegye az oklevelét.

Leginkább azokhoz jutott el, akiknek a legkevesebb más ajtó állt nyitva: nőkhöz, vidéki háztartásokhoz és olyan tanítókhoz, akiknek soha senki nem tanította meg azokat a tárgyakat, amelyeket tanítottak. A Chautauqua-kör ma is működik, és körök ma is találkoznak Nagaszakiban és Hararéban.

Keddi esték Kairóban

1913-ban egy libanoni-palesztin írónő, Majj Zijáda szalont kezdett tartani a családja kairói otthonában. Több mint húsz éven át működött keddi esténként, és ez volt a város első szalonja, ahol férfiak és nők ugyanabban a szobában ültek együtt, hogy irodalomról és eszmékről beszélgessenek.

A vendéglista olyan, mint az arab szellemi reneszánsz névmutatója: Táhá Huszejn, Abbász Mahmúd al-Akkád, Ahmed Sauki, Halíl Mutrán, Szaláma Músza. Néha eljött Huda Saarávi is, az egyiptomi nőmozgalom vezetője. A vendégektől elvárták, hogy előre írásban jelezzék az érkezésüket, és a beszélgetésekből született leveleket később kiadták, így a szalon ugyanúgy kiszivárgott a nyomtatott szóba, ahogy a philadelphiai doboz a The Liberatorbe.

Zijáda a húszas éveiben járt, amikor belekezdett. Három korábbi arab írónő életrajzát írta meg, előadásokat tartott a Kairói Egyetemen és a bejrúti Amerikai Egyetemen, és nyilvánosan kiállt amellett, hogy az arab nőknek tanulniuk és dolgozniuk kell. Ennek eszköze a keddi szalon volt.

Három csoport, három kontinens, egy évszázadnyi távolság: minden esetben a hivatalos párbeszédből kizárt emberek egy kisebbet teremtettek maguknak, és az olvasás révén hangot kaptak benne.

Amit mindhárom megértett a közös olvasásról

Az egyedül olvasás a könyvet adja. A csoport a könyvet és mellé a szobában ülő összes többi olvasót, és ez a második rész az, amiről egyik szervező sem mondott volna le.

A philadelphiai nők azért tették dobozba az írásaikat, hogy őszinte legyen az ítélet. A chautauquai körök azért léteztek, mert egy elszigetelten élő embernek postán küldött olvasmánylista kötelesség, ugyanaz a lista hat szomszéddal együtt olvasva viszont esemény. Zijáda vendégei írásban kértek elnézést, ha kihagytak egy hetet. Mindegyik megoldás ugyanazt a problémát oldja meg: az egyedül olvasást könnyű abbahagyni, a társaságban olvasást nem.

Aztán ott van az is, mit tesz a csoport a szövegértéssel. Ha el kell magyaráznod valakinek a cselekményt, újra kell építened; a vita egy második olvasatot ad, amelyre magadtól sosem jutottál volna; és ha ki kell mondanod, mit gondoltál, egy homályos benyomásból mondat lesz. A közös olvasásról szóló klinikai kutatásokat, köztük az olvasókörökről és a depresszióról szóló liverpooli munkát, nem ismételjük meg itt: ezek az olvasás egészségre gyakorolt hatásáról szóló cikkben olvashatók.

Mit jelent ez a mindennapokban?

Legyen kicsi és rendszeres. A havonta találkozó hat ember tovább kitart, mint a húsz, akik akkor találkoznak, amikor mindenki ráér. A rendszeres keddi este többet számít, mint az olvasmánylista.

Válasszatok együtt. Minden itt bemutatott csoport maga választotta az olvasnivalóját, és azok maradtak fenn a legtovább, ahol a tagoknak szavazati joguk volt. Az egyetlen lelkes ember által kiosztott lista csendben elhal.

Hagyjatok helyet a véleménykülönbségnek. A philadelphiai nők éppen azért építették be a névtelenséget a folyamatba, hogy a bírálat valódi lehessen. Az a csoport, ahol mindenki egyetért abban, hogy a könyv kedves volt, kellemes este – de nincs benne második olvasat.

Jöhessen az is, aki nem fejezte be. A részvétel a fontos szokás: aki elolvasott negyven oldalt, és eljön, a következő könyvet is el fogja olvasni. Aki szégyenében otthon marad, az könnyen végleg elmarad.

Indítsatok egyet gyerekekkel. Ha három család ugyanazt a könyvet olvassa, és összejönnek vitatkozni róla, a gyerek megtapasztalhatja, hogy valaki, akit kedvel, ugyanazokat az oldalakat olvasta, és egészen máshová jutott.

Ki olvasta az életedben ugyanazokat a könyveket, mint te, és mikor beszélgettetek utoljára valamelyikről? Az olvasás már megvan. A beszélgetés az, ami még várat magára.

Források és további olvasnivaló

  1. Marie Lindhorst, "Politics in a Box: Sarah Mapps Douglass and the Female Literary Association, 1831–1833," Pennsylvania History
  2. Elizabeth McHenry, Forgotten Readers: Recovering the Lost History of African American Literary Societies (Duke University Press, 2002)
  3. Dorothy Porter, "The Organized Educational Activities of Negro Literary Societies, 1828–1846," Journal of Negro Education (1936)
  4. The Liberator, December 3, 1831, publication of the Female Literary Association constitution
  5. American Anti-Slavery Society, Fourth Annual Report (New York, 1837)
  6. William C. Nell, The Colored Patriots of the American Revolution (Boston, 1855)
  7. Hidden City Philadelphia, "Philadelphia's Little-Known Black Literary Societies of the 19th Century"
  8. Mary Kelley, "A More Glorious Revolution: Women's Antebellum Reading Circles and the Pursuit of Public Influence," The New England Quarterly 76:2 (2003)
  9. Barbara Ryan and Amy M. Thomas, eds., Reading Acts: U.S. Readers' Interactions with Literature, 1800–1950 (University of Tennessee Press, 2002)
  10. Chautauqua Institution, historical materials on the Chautauqua Literary and Scientific Circle, including enrollment and graduation figures
  11. Chautauqua Literary and Scientific Circle, Book List 1878–2018
  12. Pauline Fancher, Chautauqua: Its Architecture and Its People (1978)
  13. Andrew C. Rieser, The Chautauqua Moment: Protestants, Progressives, and the Culture of Modern Liberalism (Columbia University Press, 2003)
  14. Boutheina Khaldi, "Microcosming the Nahdah: Mayy Ziyadah's Salon as a Hybrid Space," Journal of Arabic Literature 41 (2010), 262–302
  15. Boutheina Khaldi, Egypt Awakening in the Early Twentieth Century: Mayy Ziyadah's Intellectual Circles (Palgrave Macmillan, 2012)
  16. Salma Haffar al-Kuzbari, Mayy Ziyadah wa A'lam 'Asriha (Beirut, 1982)
  17. Marilyn Booth, "Biography and Feminist Rhetoric in Early Twentieth Century Egypt: Mayy Ziyada's Studies of Three Women's Lives," Journal of Women's History 3:2 (1991)
  18. Joseph T. Zeidan, Arab Women Novelists: The Formative Years and Beyond (SUNY Press, 1995)
  19. Interactive Encyclopedia of the Palestine Question, biography of May Ziadeh
  20. Elizabeth Long, Book Clubs: Women and the Uses of Reading in Everyday Life (University of Chicago Press, 2003)