Miért érdemes illusztráció nélküli könyveket is olvasni?

Az Alice Csodaországban első oldalán, még mielőtt a fehér nyúl elszaladna mellette, Alice unatkozva ül a folyóparton, és belekukkant a nővére könyvébe. Nincsenek benne se képek, se párbeszédek, és eszébe jut a kérdés, amelyet minden gyerek feltett már: mire jó egy könyv, amelyben nincsenek se képek, se párbeszédek? Lewis Carroll 1865-ben adta ezt a panaszt a hősnője szájába, aztán a könyv többi részében megválaszolta, mert azt a világot, amelybe Alice belezuhan, nem egy illusztrátor rajzolta meg neki. Ő maga építette fel a fejében, pusztán szavakból.

Alice kérdése és Carroll tréfája

Carroll pontosan tudta, mit csinál. Az angol irodalom egyik legtöbbet illusztrált könyvét azzal kezdte, hogy egy gyerek lefitymálja a képek nélküli könyveket. Éppen ez az irónia a lényeg. Sok gyerek számára a leggazdagabb képzeletbeli világ is egyetlen kép nélkül érkezik, és minden képet az elme tesz hozzá.

Ez a képek nélküli könyv legfőbb érve – és mint kiderült, olyan kutatások is alátámasztják, amelyekről Carroll még nem tudhatott.

Akik hallgatták a történetet, és akik nézték

Az 1980-as években Patricia Greenfield fejlődéspszichológus kísérletsorozatot végzett a UCLA-n, amelyben a rádiót állította szembe a televízióval. Első- és negyedik osztályos gyerekek kaptak egy történetet, amely félbeszakadt: egyesek csak hallgatták, mások animált változatban nézték. Aztán a kutatók megkérték őket, hogy fejezzék be, és megszámolták, hány valóban új elemet talált ki egy-egy gyerek – olyan részleteket, amelyek addig nem szerepeltek a történetben.

Azok a gyerekek, akik csak hallgatták, ötletesebben fejezték be a történetet, mint akik nézték. A hatás később is megmaradt: aki először a hangos változatot kapta, egy későbbi tévés történethez is több saját ötletet tett hozzá, aki viszont először nézte, egy későbbi rádiós történethez is kevesebbet. A tévés gyerekek valamivel jobban emlékeztek a részletekre. A rádiós gyerekek többet képzeltek.

Greenfield magyarázata egyszerű. Ha a képernyő megmutatja a sárkányt, készen kapod. Ha egy hang írja le, neked kell megalkotnod, és éppen ez az alkotás a szellemi torna. A képek nélküli könyv olyan, mint egy rádió, amelyet a kezedben tartasz. Minden arcot, szobát és szörnyet az olvasónak kell felépítenie – ez munka, és éppen ebből a munkából származik a haszon.

Amikor a képek útban vannak

Van egy második, meglepőbb kutatási irány is, és ez azokról a gyerekekről szól, akik még tanulnak olvasni, nem csak felolvasást hallgatnak. 2020-ban Anna Fisher és munkatársai a Carnegie Mellon Egyetemről olyan vizsgálatot közöltek, amelyben kezdő olvasók ugyanazt a könyvet két változatban olvasták. Az egyik a szokásos, színes illusztrációkkal telezsúfolt kiadás volt. A másikból a kutatók kivettek minden olyan képet, amelyet egy felnőttekből álló csoport nem tartott a történet szempontjából lényegesnek: csak azok maradtak, amelyeket kilencven százalékuk fontosnak ítélt.

Szemmozgáskövetéssel figyelték, hová néznek a gyerekek. A letisztult változatnál ritkábban kalandozott el a tekintetük a szövegről, és jobb eredményt értek el a szövegértésben. Azok a gyerekek nyertek a legtöbbet a fölösleges képek elhagyásával, akiknek a tekintete a leginkább hajlamos volt elkalandozni.

A magyarázat a kognitív terhelés. Ha egy oldalon sok minden versenyez a gyerek figyelméért, a figyelme megoszlik, és minden pillantás egy díszítő képre egyben pillantás el attól a mondattól, amelyet éppen ki akar betűzni. A kutatók óvatosan fogalmaztak, és nekünk is így érdemes: nem azt javasolták, hogy szüntessük meg az illusztrációkat. A gyerekek szeretik a képeket, a képek a könyvek felé vonzzák őket, és egy szöveghez illő kép valóban segítheti a megértést. Ami árt, az a fölösleges kép: amelyik szórakoztat, de nem hordoz jelentést.

Két különböző érv, egy következtetés

Ezek az eredmények különböző gyerekekről és különböző feladatokról szólnak, ezért érdemes külön kezelni őket. Greenfield eredménye arról szól, mit kezd a gyerek egy történettel: a szavak teret hagynak a saját ötleteknek, a képek viszont ezt a teret kitöltik. A Carnegie Mellon-i eredmény az olvasás technikáját tanuló gyerekről szól: a fölösleges képek elvonják a figyelmét a szavakról, miközben az olvasás még új és törékeny készség.

A gyakorlatban mégis ugyanoda jutnak. Ahogy a gyerek belenő az olvasásba, a képek fokozatos elmaradása maga a cél, és egyáltalán nem veszteség. A kép nélküli oldal adja át az olvasónak a képzelet munkáját, és végül a figyelem teljes súlyát is.

Mit adnak a képek, és mit nem?

Az illusztrált könyvek fontosak, és a gyerek első éveinek tele kell lenniük velük. A képekből tanulja meg a kisbaba, hogy a kezében tartott lapos tárgy figyelmet érdemel, a képek szókincset építenek, mert szavakat kapcsolnak tárgyakhoz, és átsegítik a gyereket azokon az éveken, amikor még nem tud betűzni. Ezt senki sem vitatja.

A kutatás azt teszi világossá, mire nem képesek a képek. Nem tanítják meg a gyereket arra, hogy a nyelvből képeket alkosson, mert éppen ennek a szükségességét veszik el. Egy bizonyos ponton túl nem tudják a szavakon tartani a kezdő olvasó figyelmét, mert versenyeznek érte. A képeskönyvtől a fejezetekre osztott könyvön át a sűrű felnőtt oldalig vezető út az, ahogy a gyerek lassan átveszi azt a munkát, amelyet korábban az illusztrátor végzett el helyette.

Mit jelent ez a mindennapokban?

Olvass fel kevés képpel illusztrált vagy kép nélküli könyveket is, már korábban, mint gondolnád. Egy ötéves, aki még egy szót sem tud elolvasni, már végig tud hallgatni egy fejezetes könyvet, és a fejében felépíti az egész történetet. A hallgatás jóval előbb elvégzi a képzelet munkáját, mint ahogy az olvasás képes lenne rá, és közben a kapcsolatotokat is erősíti.

Tekints a hangoskönyvekre és a hallgatható mesékre szövetségesként, ne alacsonyabb rendű megoldásként. Greenfield rádiós gyerekei pontosan azt az izmot edzették, amelyet a kép nélküli olvasás használ. Egy lefekvéskor, sötétben hallott mese többet tesz a fantáziáért, mint ugyanaz a mese megnézve.

Ne siess minden kép nélküli könyvet illusztráltra cserélni. Ha a gyerek olyan fejezetes könyvek felé fordul, amelyekben csak néhány oldalanként van egy kép, az fejlődés, és ha több képpel próbálod lekötni a figyelmét, az ellene dolgozhat.

Olyan illusztrált könyveket válassz, amelyekben a képek viszik a történetet. Az a kép, amely azt mutatja, amit a szavak is mondanak, segít. A zsúfolt, díszítő oldal, amelynek alig van köze a mondathoz, éppen az a fajta, amelyről a Carnegie Mellon-i vizsgálat kimutatta, hogy elvonja a gyereket a szövegtől.

Hagyd, hogy unatkozzon a folyóparton. Alice panasza közvetlenül élete legötletesebb délutánja előtt hangzott el. Ha egy gyerek kezében kép nélküli könyv van, és nincs mit nézegetnie, a képzelete hamarosan munkába áll.